Hol volt, hol nem volt, még az ideális egyenesen is túl, volt egyszer egy öreg szinuszfüggvény. Mikor érezte, hogy x tartománya a végtelenhez tart, akkor összehívta három fiát az origóba és így szólt hozzájuk:

"Édes fiaim! Nekem már csak néhány periódusom van hátra, ezért el kell búcsúznom tõletek. Én szegény korlátos függvény vagyok, nem hagyok rátok nagy értékkészletet, csupán a [-1; +1] interval­lumot. Ezen kívül néhány rozsdás negatív elõjelet és 3 darab nπ értéket, aminek még nagy hasznát vehetitek, mert ahol ezt felve­szitek, ott azonnal eltûntök. Értelmezve van valahol egy rokonunk, a gonosz koszinusz, az öregapám deriváltja, aki annak idején elté­kozolta az örökségét, elitta gyökeit, r sugarú környezetét rette­gésben tartotta, meggyilkolta az integrálfüggvényét, majd mínusz végtelen felé elmenekült. Erre ti nem emlékeztek, mert akkor még végtelen kicsiny függvények voltatok, de nagyon vigyázzatok, ha vele valahol találkoztok, mert egyenletesen gonosz függvény. Én hamarosan áttranszformálódom a következõ dimenzióba, az ideális térben lakó jóságos implicit függvény áldjon meg benneteket."

Ennyit mondott az öreg szinuszfüggvény, és megszûnt a folytonos­sága.

A fiúk tisztességgel eltemették apjukat az origó kocka alakú környezetébe, egy + elõjellel megjelölve a sírt. Ezután fogták az örökséget és az értékkészletüket, becsomagoltak néhány hamubasült logaritmust, és elindultak egy síkgörbe mentén. Több napig vándo­roltak, már azt sem tudták, hogy az euklideszi síkon vannak-e még, amikor találkoztak egy halmazzal, aki olyan öreg volt, hogy volt már egy-két torlódási pontja.

- Jó estét öreg halmaz! - köszöntötték. - Nem vagyunk ismerõsök ezen a tartományon, megmondanád nekünk, merre kell mínusz végtelen felé menni?

- Szerencsétek, hogy öreg halmaznak szólítottatok, de lássátok, hogy öreg halmaz nem vén halmaz, segíteni fogok nektek. Mellétek adom az egyik valódi részhalmazomat, õ majd elvezet benneteket a negatív x tengelyhez.

Az ifjú szinuszok így eljutottak az x tengelyhez, ott megköszönték a segítséget, és továbbmentek. Hamarosan egy mindenütt sûrû, sötét ponthalmazba érkeztek, melyet vad primitívfüggvények laktak, akik függvényevõ hírében álltak, és rettegett tõlük a környéken minden­ki, mert szõrén ülték meg a körintegrált, és hosszú, mérgezett ne­gatív elõjelekkel vadásztak áldozataikra. Ráadásul az y tengely felõl sûrû felhõk közeledtek, és hamarosan zuhogni kezdett az esõ. Az ifjú szinuszoknak sikerült egy gyökjel alá menekülniük, ahol felvették az nπ értéket, s így könnyen elhagyhatták a veszélyes területet.

Kõszáli függvények lakta függvényhegyeken át kétnapi vándorlás után az exponenciális függvények földjére érkeztek. Meglepte õket, hogy ez a terület milyen kihalt, s mikor már azt hitték, hogy eltévedtek, összetalálkoztak az öreg e^x-szel, az ex­ponenciális függvények királyával, de alig ismertek rá, olyan transzformált állapotban volt.

- Mi történt veled, tiszteletreméltó e^x, csak nem megcsalt az in­verzed? - kérdezték.

- Ne is kérdezzétek - felelte az e^x. - Az lnx még az origóban elha­gyott, azóta is inverzgyûlölõ vagyok, de ez nem olyan nagy baj, hiszen maradt a szép tartományom és három gyönyörû lányom: a szi­nusz hiperbólikusz x, a koszinusz hiperbólikusz x és a tangens hiperbólikusz x. Az a bajom, hogy a gonosz koszinusz felbérelte a szomszéd tartományon értelmezett békés tangens függvényeket, megtámadták és elfoglalták az értelmezési tartományomat, így most én az euklideszi sík csavargója lettem. Ráadásul alattvalóimat sorbafejtették, három szép lányomat pedig elrabolták. Engem is deriváltak néhányszor, szerencsére ezzel nekem nem árthattak.

- Sose búsulj öreg király - vigasztalták az ifjú szinuszok -, mi majd megtáncoltatjuk a gonosz koszinuszt, és visszaszerezzük el­veszett kincseidet.

- Fele értelmezési tartományomat és leányaimat adom nektek, ha ezt megteszitek, de nagyon vigyázzatok, mert a koszinusznál gonoszabb függvény nem létezik széles e [-végtelen; +végtelen] intervallu­mon.

Az ifjú szinuszok elfogyasztották a maradék hamubasült logarit­must, és elindultak Tangensország felé. Kétnapi vándorlás után megpillantottak egy gyönyörû, kacsalábon forgó emeletes törtet, a gonosz koszinusz nyári rezidenciáját, melyet egy szörnyû hétválto­zós függvény õrzött.

- Hogy kerültök ide, ahol még a konstansfüggvény sem jár?- szólt rájuk dörgõ hangon, és szórta a tüzes kitevõket.

Többet azonban nem is szólhatott, mert a bátor szinuszok rövid küzdelem után nullával tették egyenlõvé. Körül sem nézhettek, már jött is a gonosz koszinusz, kezében egy nagy negatív elõjellel. Az ifjú szinuszoknak sem kellett több. Elõrántották az apjuktól örökölt negatív jelet, és a gonosz koszinusz elnyerte méltó bün­tetését: pillanatok alatt Taylor-sorba fejtették. Ezután felmentek a számlálóba, és ott egy zárójelbe zárva megtalálták a három szép királylányt. Boldogan megölelték egymást, majd az e^x-szel együtt elmentek a helybeli π-hez, aki összeadta õket.

Hamarosan létrehozták a legkisebb közös többszöröst, de a leg­nagyobb közös osztót még ma is keresik, ha meg nem haltak.